Erőt kértem az Úrtól, –
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, –
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, –
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, –
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, –
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam,
amit kértem,
és mindent megkaptam,
amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!
Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!
Egy nap Tenélküled,
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcomba bámul,
lélek se mozdul,
csak a szél
süvít a magány
hágóján át.
Egy nap Tenélküled,
mint széles sivatag,
hol fű s virág nincs,
se bokor, se fa,
csak kopott homok,
mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe
egy méla napnak.
Egy nap tenélküled
végtelen éji táj
csillagtalan
világa vár
bús pironkodást
átgyúrni egy nap
csodás pompáivá!
Egy nap tenélküled
egy süllyedő nap
az idő gödrébe
hang nélkül,
mint óriási moly,
amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt
Nem mondta senki még; először
Tőled hallottam: Értelek!
Óh, légyen áldott az az óra,
Mely engem hozzád vezetett.
Jóságod enyhe napvilága
Keresztüljárta bánatom,
S verőfényes, derült napokról
Megint, megint álmodhatom!
A jó isten megáld bizonnyal,
Hogy vélem annyi jót tevél.
Talán egymásnak szánt a végzet.
Valami súgja: Várj! remélj!...
Örök boldogságról, derűről
Most zeng először énekem.
Ha téged látlak, azt hiszem, hogy
Boldognak lenni végzetem.
Szeretsz, Kedves? - Szeretlek, Kedves
Látsz engem, Kedves? - Látlak, Kedves
Értesz engem, Kedves? - Értelek, Kedves
Érzel engem, Kedves? - Egyek vagyunk, Kedves
Féltesz, Kedves? - Féltelek, Kedves
Érintesz, Kedves? - Érintelek, Kedves
Tetszem neked, Kedves? - Te vagy a legszebb, Kedves
Hiányzom Neked, Kedves? - Nélküled a világ semmi, Kedves
Elérhetlek, Kedves? - Itt vagyok, Kedves
Énekeljek Neked, Kedves? - Hallgatlak, Kedves
Táncoljak Neked, Kedves? - Együtt táncoljunk, Kedves
Foghatom a kezed, Kedves? - A tiéd vagyok, Kedves
Nézhetem a szemed, Kedves? - Fénye a tiéd, Kedves
Szerethetlek, Kedves? - Mindörökké, Kedves
Öledbe hajthatom a fejem, Kedves? - Várlak, Kedves
Érezhetem az illatod, Kedves? - Érted vagyok, Kedves
Imádhatlak, Kedves? - Ember vagyok, Kedves
Követhetlek, Kedves? - Együtt megyünk, Kedves
Hol a hazád, Kedves? - Ahol te vagy, Kedves
Melyik a házad, Kedves? - Amit mi építünk, Kedves...
Mindent elmondtam, Kedves? - Még sok van vissza, Kedves
Mosolyogsz, Kedves - Boldog vagyok, Kedves
Sorolhatom őket
óraszám,
napig,
évig?
Kérdéseid oly kedvesek, Kedves
sorold hát őket
akár végtelenségig.
Van, mikor dől a fal,
mi felépült,
éppen rám zuhan…
nem segít a perc,
nem lök el a semmipillanat.
Állok, földhöz kötötten,
mint ledöbbent áldozat,
ki tudja, miért nem mentem,
mi belőlem megmaradt.
Mellemre nehezül az óra,
s nyúlik át, olykor egész napokra…
Kezed kell!
Szívednek súlya,
hogy letolja rólam a bánatot,
keserűn rám tapadt árnyhoz
kell a vágyad,
melynek tárgya én vagyok…
Csak azoktól tanultál, akik csodáltak téged
és kedvesek voltak hozzád?
Nem tanultál fontos leckéket azoktól,
akik elutasítanak téged,
és ellened szövetkeznek?
Walt Whitman
Műveden építs mindennap valamit, mindennap. Néha csak javítsd egy részletét, néha, mikor erőtlen vagy, csak rendezgesd, tedd helyére a rendetlen sorokat és oldalakat. De mindennap építsd egy mozdulattal.
Márai Sándor
Mellkasodra hajtom fejem.
Két karod oltalmazón ölel.
Hallgatom a szívverésed,
Dobbanásaikra az enyém felel.
Szinte ringat a pillanat varázsa,
Most csendbe burkolódznak a szavak.
Pedig elmondanám, amit azóta érzek,
Mióta rám találtál, s én is megtaláltalak.
Megmutatnám a szürke hétköznapok,
Hogy váltak ünneppé, csak attól, hogy létezel,
De csak néma csókokkal érintem az ajkad,
S e csókokra a szád csókokkal felel.
Hangtalanul öleljük egymást,
Csak lélegzetünk zihál,
Ahogy tűzként áramol a vérben,
Az egyre jobban felkorbácsolt vágy.
Úgy érzem a részed lettem,
Csak általad létezem,
A végtelent is megnyitotta
Előttem e Szerelem.
Amire nem lel szót a nyelv,
Mi be nem fér egy ölelésbe;
Miről az ajak nem beszél
Csókot adva, vagy vágyva, kérve;
Mit el nem mond egy mozdulat,
Ha kezeddel a búcsút inted;
Mit el nem árul mosolyod:
Azt mind kimondja egy tekintet!
Csíp a dér, fagy az ér,
csupasz ég feketéll,
pihenő cinegék
szeme még feketébb,
s a nyitott kapunál
didereg január.
"Rohanó világban élünk"
Állok
"Zaklatott világban élünk"
Nyugodt vagyok
"Csukott szemmel járunk"
Ébren vagyok
"Apró örömöket hajszolunk"
Boldog vagyok
"Elmúlik a szépség"
Szép vagyok
"Változik a világ"
Meghalok
