Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.
Latinovits Zoltán

Coelho: élettapasztalatok.

· Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.
· A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.
· Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.
· Egyetlen perc kell, hogy megsértsünk valakit, egy óra, hogy megkedveljen minket, egy nap, hogy megszeressük, de egy egész élet, hogy elfelejtsük.
· Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!
· Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
· Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
· Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess
· A boldogság csalóka azoknak, akik sírnak, azoknak, akik fájdalmat okoznak, azoknak, akik már megélték. Csak így lehet igazán megbecsülni az embereket, akik életünk részei voltak.
· A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.
· A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.
· Amikor megszülettél, sírtál, és mindenki körülötted mosolygott.
· Éld úgy az életed, hogy mikor meghalsz, te legyél az egyetlen, aki mosolyog, és mindenki körülötted sírjon.

" Az ember sosem szűnik meg álmodni... Előfordul, hogy álmaink viharosak és vágyaink beteljesületlenek, de szükségünk van rá, hogy tovább álmodjunk, különben meghal a lelkünk... Az egyetlen módja, hogy megmentsük az álmainkat, ha nagylelkűek vagyunk önmagunkhoz...”
Paulo Coelho

"Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek."
(Paulo Coelho)

Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével,
amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak,
eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal,
szóval sem siettetni közeledtüket.

Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez,
világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd.

Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok.
Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd.
Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

A szemed… mintha évszázadok
titkait és szenvedélyét őrző
tengeröböl lenne
és benne
moszatok sokaságaként
a létem lebegne.

A szemed… őseredet csodáját,
hitek titkait és istenek varázsát
mélyen magába rejtő
tündöklő drágakő…
vagy inkább tükörfény,
szívem ritmusára táncoló remény,
mely utat mutat,
ösztönöz és segít.

A szemed… mintha
az én szemem lenne,
mintha az én szerelmem
telepedett volna
a tekintetedbe…

Ha én rózsa volnék
nem csak egyszer nyílnék
Minden évben négyszer
virágba borulnék
Nyílnék a fiúnak
nyílnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek
és az elmúlásnak

Ha én kapu volnék
mindig nyitva állnék
Akárhonnan jönne
bárkit beengednék
Nem kérdezném tőle
hát téged ki küldött
Akkor lennék boldog
ha mindenki eljött

Ha én ablak volnék
akkora nagy lennék
Hogy az egész világ
láthatóvá váljék
Megértő szemekkel
átnéznének rajtam
Akkor lennék boldog
ha mindent megmutattam

Ha én utca volnék
mindig tiszta lennék
Minden áldott este
fényben megfürödnék
És ha engem egyszer
lánckerék taposna
Alattam a föld is
sírva beomolna

Ha én zászló volnék
soha sem lobognék
Mindenféle szélnek
haragosa volnék
Akkor lennék boldog
ha kifeszítenének
S nem lennék játéka
mindenféle szélnek

"Gandhi egy ízben épp felszállt a vonatra, amikor az egyik cipője lecsúszott, és a vágány mellé esett. Nem tudta felszedni, mert a szerelvény közben elindult. Útitársai elképedésére, nyugodtan levette a másikat is, és a párja mellé hajította. Az egyik kísérője megkérdezte, miért tette ezt.

- Az a szegény ember, aki majd megtalálja - mosolygott Gandhi -, így használható lábbelihez jut."

A szertartás dala:

Forró csészémet

ajkaimhoz emelem.

Hallgat a világ.

A magányos ág dala:

Magamban állok.

A lenyugvó nap tüze

vigasztal engem.

A rejtett templom dala

Nehéz utam volt,

de most végre bölcs falak
közt meditálok.