Ne szólj,
szívem már érzi
minden rezdülésed,
mint az árva szirmok
a rájuk szálló méhek
szárny-zümmögéseit
benned van mindenem,
a csodálatos nyaram,
a termő ősz,
te vagy
minden télben is már,
a legszebb tavasz
pillanatnyi
hiányod is gyötrő,
mint sötét útja
egy tévedt bolygónak,
mely csillaga nélkül,
magányában
nem találja helyét
te lettél íme,
ki boldoggá teszel,
mily nagy öröm,
hogy ezt tiszta szívvel,
meghatódom
kedves,
s így
könnyet is facsarsz
ne szólj többé,
csókjaid add csak,
öleléseid,
s a szívem hallgasd
Nagy Csaba /Gyémánt/
Lélekgyógyító
csókod és ölelésed
életre keltett
csillagom lettél
egemen ragyogsz, fényed
örök szerelmem
ölelésedben
felizzik testem, lelkem
csillagok hullanak.
Börzsönyi Erika
Babits Mihály:
Karácsonyi ének
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Úgy éltem eddig, mint fényben az árnyék.
Bezárkóztam magányom sűrűjébe.
Úgy, mintha ezután sose vágynék
ki a nyüzsgő életbe, fel a fénybe.
Aztán egy fénysugár belém hatolt:
rám találtál, s én magamra leletem.
Újult lélekkel, mint aki sose’ volt
magányos, most élek, lásd, önfeledten.
Figyelmed lámpásként fényt hozott,
éjembe szavad reményt és életet…
s míg lelkemben nemrég még csend honolt,
ma szertelen ontanám rád kincsemet.
Kiáltanám a világba titkomat:
szívem a szívedben társra lelt!
Idő nem bírhat le, sem fájó gondolat,
hisz szerelmem örök, s a sorsunk, ím, betelt!
Harcos Katalin
Pislákoló ősz
Megfakult levelektől
Melegszik a föld
Szálló hópelyhek
Ezernyi fehér csillag
Tiszta takaró
Búsuló levél
Szél fújta dallamok
Elhagyott padon
Alszik az avar
Csendje senkit nem zavar
Pihenő álom
Az emberek teherbírása nem mérhető és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen sok megpróbáltatást.
Ancsel Éva
Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kis létrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kis létrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?
Janikovszky Éva
Erőt kértem az Úrtól, –
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, –
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, –
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, –
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, –
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam,
amit kértem,
és mindent megkaptam,
amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!
I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra.
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Adventi csendben
Advent! Csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok Uram eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég,
Adventi csend van
Körülöttem mély a sötét.
Adventi csend van
Készül-e mondd a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e a hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád sem ég?
Adventi csend van
Ébredj! Jön a remény!
"Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni,mindig jön valaki, akinek a hangja már szabadabban szól és veled énekel. És akkor a te hangod is szárnyalni kezd. Ez a lelkek közötti kapcsolat titka"
