Hallani véltem a nevetésed,
Mikor a hajnal felébresztett.
Arcodon elömlő önfeledt,
Szívemben csengő nevetésed.
Én is elmosolyodtam lágyan,
Ráébredve a valóságra,
Csak álmomat álmodom tovább,
Képzeletem hallja a csodát.
Mélyen magamra húztam párnám,
Elbűvölő vidám kacagás
Halkan csengjen fülemben tovább.
Szerelmesen guruló varázs.
Nevető arcod szemhéjamon
Ezernyi apró ráncban táncolt,
Szemednek vidám csillogása
Távoli csillag valós mása.
Nem akartam elhagyjon a kép,
Melyet álmom vetített elém.
Feküdtem riadt mozdulatlan,
Őrizve ellopott álmomat.
Helen Bereg
Ha veled vagyok, minden más.
Körül ölel a megnyugvás,
két karod melegébe befészkelem magam,
nem vagyok már bizonytalan.
Nem fáj semmi.
Karodban lenni
olyan pillekönnyű érzés,
test nélküli lebegés,
mit toll nem tud leírni,
s szó elmondani.
Te bennem élsz és én benned.
Ott dobban a szíved, hol az enyém,
s az én szívem ott van a te szíved helyén.
Káoszban, mégis rendezetten.
Egy más világ gyermekévé lettem
két karodban,
veled.
Ha veled vagyok, nem múlik az idő.
A perc órákat varázsol elő.
Ész nem érti, honnan,
talán a semmiből koppan
átírva ütemével a valóságot.
Oly csodát lüktet ereimben,
oly csodát, melyhez foghatót
toll nem tud leírni
s szó elmondani.
Érzem szád íze véremmé válik,
suttogó szerelmed egyre kábít,
időtlen idővé olvad bensőmben,
s tovább lüktet ereimben
az élet.
Veled.
Helen Bereg
A csönd lüktet a félhomályban,
hulló lombokat ringatón,
szépségektől terhesen,
mint ahogyan ver a szívem.
Hajnalodik -- a nappal ásít
álom-ittasan, fél-éberen,
akárcsak én; -- táguló tüdejébe
szívja a kocsonyásan-remegő ködöket,
s mint az ember szeme,
-- ha könnyíthet lelkén,
gondjai kevesbednek --,
lassan tisztul a táj.
Várom, hogy mozduljon a hajnal,
friss lendülettel lépjen
a világosság felé,
a hajnal is vár engem.
Farkasszemet nézünk. Tétovázunk,
biztatgatjuk egymást.
Nehéz az első lépés,
csábító a kába álom.
De aztán mégis: egymásra nevetünk,
s megindulunk vidáman, kéz a kézben,
mint szerelmesek,
hogy huszonnégy órán keresztül
gyűjtsük az erőt és a kedvet,
amellyel holnap -- újrakezdjük.
Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
-Az utolsó szamuráj c. film
Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.
Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.
Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.
Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.
Helen Bereg
"Vannak szavak, amiket csak mi ketten érthetünk, olyan simogatóak, mikor hiszem, hogy ez most Tőled van hozzám, kettőnkről szól, más nem ismerheti, nem értheti, téli fagyban egy köteg napsugár, nyári melegben szikrázó hideg hó, egy maréknyi élet."
.kaktusz
Elhagyni készülöm a várost,
Hol annyi éve már, vágyaim
Sodrában megpihentem, sáros
Lépteim nyomát őrzi már.
Itt töltöttem tanuló éveim
S lettem azzá, kit oly kevesen
Úgy ismernek: Musa no Hikari,
Szívem végre meglelte otthonát.
Hozzád vágyom, lépek napra
Nap, tagjaim visznek szüntelen,
Komor tudás ára ez: karma
Törvénye hull reánk s áldás.
/Viktor/
Utazni készül
A vándor, húsz macskaszem
Kíséri útját
/Viktor/
„Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.”
(Ernest Hemingway)
"Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. (...) Ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem...
És újból nevetett."
(Antoine de Saint-Exupéry: A KIS HERCEG)
Sorsom Tavaszváró teraszán,
fakadó barkák ölelésében,
helyed keresed szilaj szívem
kamrája sötétjében.
Kutakodsz bennem,
lelkemben véled hallani
csízek, cinegék dalát.
Testünk egybefonódásakor
érzed sajátod nyugalmát.
Összetartozva
együtt könnyebb,
mint napnak a holdnak,
Egymás nélkül Ők is
fénytelen ridegen ragyognak.
Andalító vasárnap éj,
A szív zenél, a szív zenél,
Balzsamos álmokat suttog,
Simítja arcomat tavaszi szél.
/Viktor/
