Most a kunyhóból kiléptem,
kedvesemtől távozom,
halkan dobban tompa léptem,
körben mély, sötét vadon.
Luna kél tölgyből, bozótból,
jöttét szellő hirdeti,
nyírfák lombja földre bókol,
édes tömjént hint neki.
Hogy csodálom ezt a széles,
hűvös nyári éjszakát!
Mindaz, amint élni édes,
szívünk mélyét járja át.
Bírhatatlan gyönyör árad;
mégis, égi boltozat,
tartsd meg száz ily éjszakádat
egyért, mit a kedves ad.
Az életben minden dolgok közül a legcsodálatosabb egy másik ember izzó mélységének, szépségének és örömének felfedezése egy évekig tartó kapcsolatban. Két ember között a szerelem kibontakozása a legbámulatosabb virágzás, amelyet nem elég keresni, vagy akár szenvedélyesen kívánni. Isten kegyelméből van az.
(Hugh Walpoll)
A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron.
Richard Bach
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Richard Bach
Hiába millió hang,
Csak a tiéd hallom.
Az én nyelvemen beszélsz,
Talán nem is létezem
Nélküled.
Unique
"Ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok õt dicsérje."
(Kahlil Gibran)
Szép vagy, nekem, gyönyörű,
hajnali harmatcsepp a párnán.
Álomtól simára gyűrt arcod nézem,
Szédülök, elalélok némán.
Tündér, angyal, istennő,
Múzsa vagy karomba zárva,
a lustán vánszorgó pirkadatban
tudom, érzem: nem vagyok többé árva.
Jégcsipke ragyog,
s a fák közt integetnek
vidám csillagok.
Jégsziporka száll.
Fagyos arcomon matat,
s rózsapírt talál...
Vágy és érzelem…
kapcsolat ível köztünk:
híd egymás felé.
Éntőlem, hozzád
feszülő csodás titok…
s lám, veled vagyok.
Fehér csend ült le
mellém fagy-gyöngyös este.
Hópihe csókol.
Belsőm megremeg
mikor karod magadhoz
vonja testemet.
“Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a munkások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.
- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!
Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt:
- Az ég szerelmére, Sam! Ha utálod a mogyoróvajat és a lekvárt, miért nem mondod meg az asszonynak, hogy valami mást készítsen?
- Milyen asszonynak? – felelte Sam. – Nincs feleségem, magam készítem a szendvicseimet.”
Mindannyian magunknak készítjük a szendvicseinket ebben az életben.”
(Dan Millman – A békés harcos útja)
Fönt az Égben
Lent a földön
Bent a szívben
Erős hitben
Fönt a széllel
Lent a fényben
Kéz a kézben
Észrevétlen
Lebegésben
Együtt szállunk
Napsütésben
S fönt az éjben
CSILLAGFÉNYBEN ...
Szerelemben elmerülten !
(zakeus)
Szeretlek
- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.
Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...
Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.
Szeretlek
- csak így egyszerűen....
Lőrinczi L. Anna
Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.
Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.
