Amit csak a Hold tudhat

Leszállt az éj, s a tág mezőt,
Min ezer pompás virág nőtt,
A Hold ezüstfonállal szőtte be.

A mezőn kis tó terült el,
Selymes vizén a tükörrel,
Melyben a Hold ősz arcát nézhette.

Egy ilyen éjjel történt meg,
A Hold sem hitt a szemének,
Hogy a tóvízbe egy lány lépett be.

Finom bőrét megmosdatta,
Hullámot vert hosszú haja,
A Hold is csak angyalnak hihette.

Rózsa ajka dalt suttogott,
Hangjában a jóság lakott,
S jóságáért a Hold átölelte.

Mindig mosolygott. Mindenkinek.
Könnyét csak itt mutatta meg.
Csupán a Hold látta, mit rejt lelke.

Megalázták, meggyötörték,
De mosolyát meg nem törték,
S titkos könnyeit a víz elnyelte.

A Hold fénye őrzi titkát,
S az emberek csak azt látják,
Amit mindenki látni szeretne.