2009. július 11., szombat


Hozzám szóltál, és én akkor vettem észre,
hogy hozzám még soha nem szólt senki.
Mint mikor valaki váratlanul megtalálja a hazavezető utat,
és mikor rátalál, akkor jut az eszébe,
hogy hosszú időn keresztül bolyongott a sűrűben.
Olyan sokáig, hogy közben elfeledte,
valaha keresett valamit.
Nem csak hozzám nem szóltak,
én se szóltam senkihez.
Ha valaki, úgy, mint én magányosan bolyongott az erdőben,
és csatlakozott volna hozzám, azt én udvariasan elhárítottam,
mert idegennek gondoltam, és csak odáig engedtem,
hogy megmondja, hogy van, és merre visz tovább az útja.
Aztán jöttél Te, veled találkoztam,
és nem éreztem azt, hogy idegen volnál,
és Te rengeteget beszéltél hozzám,
mint aki tudja, hogy rövid az idő,
amit egymásnak adhatunk,
és sok van, amit be kell pótolnunk.
Közben megtanultam csendben,
szavak nélkül is érteni Téged,
együtt lenni veled.
Megtanultam a gondolataidat,
megtanultam nélküled is veled élni.
Ez a csend jó,
addig jó,
amíg meg nem némul.

Nincsenek megjegyzések: