2009. november 2., hétfő


Szeretem a fák hallgatag csendjét, ha veled együtt lépdelek
És távolról valahonnan lágyan szóló zene töri meg a csendet.
Szeretem, mikor szorosan magadhoz ölelve csókolni vágysz,
Miközben szemed pillantásában már égő vágyat sejtek.

Jó veled megpihenni a parkok múltat idéző kopott padjain
S egymás felé fordulva kezünket fogni egy mosoly erejéig.
Érezni, ahogy arcunkat selyemként simítja a lenge nyári szél,
Melynek sejtelmesen monoton zúgásai már jövőnket idézik.

Szeretek a frissen csobogó patakok tükörfényes medréből,
Néhány apró kavicsot, örökös emléknek zsebembe rejteni
S a sűrű lombos ágakról leszakítani pár mélyzöldszínű levelet,
Mit olyan jó érzés egy vastag könyvben kincsként eltenni.

Amit átélhetek veled, szavakban sosem lehet igazán kifejezni,
Mert a sors kegyeltjeként megmutattad milyen szép az élet,
És ha néha elestem a jelen rögös útján, te százszor felemeltél,
Hogy újra és újra mindig melletted haladva nyomaidba érjek.
Kun Magdolna

2 megjegyzés:

Magdi írta...

Drága Katka!
Szívből köszönöm a szereteted. Magdi

KATKA írta...

Kedves Magdi!!!

Nagyon kedves vagy...örülök ha örömet szerezhetek az írásaimmal...
Szeretettel: Katka