Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.
Úgy éltem eddig, mint fényben az árnyék. Bezárkóztam magányom sűrűjébe. Úgy, mintha ezután sose vágynék ki a nyüzsgő életbe, fel a fénybe.
Aztán egy fénysugár belém hatolt: rám találtál, s én magamra leletem. Újult lélekkel, mint aki sose’ volt magányos, most élek, lásd, önfeledten.
Figyelmed lámpásként fényt hozott, éjembe szavad reményt és életet… s míg lelkemben nemrég még csend honolt, ma szertelen ontanám rád kincsemet.
Kiáltanám a világba titkomat: szívem a szívedben társra lelt! Idő nem bírhat le, sem fájó gondolat, hisz szerelmem örök, s a sorsunk, ím, betelt!
Harcos Katalin
Pislákoló ősz Megfakult levelektől Melegszik a föld
Szálló hópelyhek Ezernyi fehér csillag Tiszta takaró
Búsuló levél Szél fújta dallamok Elhagyott padon
Alszik az avar Csendje senkit nem zavar Pihenő álom
Az emberek teherbírása nem mérhető és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen sok megpróbáltatást. Ancsel Éva
Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kis létrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kis létrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye? Janikovszky Éva
Erőt kértem az Úrtól, – s ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, – és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, – gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, – és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, – és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.
Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni.
A templomba Hosszú sorba' Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.
Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra.
Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
Csingilingi, cseng a csengő, Száll a szánkó, mint a felhő, Csaknem elszakad a gyeplő, Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal. És mire az estihajnal Megjön a szép fenyőgallyal, Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája, Égben termett csodafája, S mindent, mindent aggat rája A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt, Ezüst lepkét, ringót rengőt, Amilyen még földön nem nőtt, S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája, Ahol sok a koldus, árva, Hol jóságod legtöbb várja, Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet, A szíveknek melegséget, Karácsonyi szép meséket, S az Istennek dicsőséget.
Adventi csendben
Advent! Csend van. Nincs hang, csak lélek-beszéd. Adventi csendben Lehullok Uram eléd.
Adventi csendben Csak hitem kis mécse ég, Adventi csend van Körülöttem mély a sötét.
Adventi csend van Készül-e mondd a szíved? Adventi csendben Gyümölcsöt hoz-e a hited?
Adventi csendben Szunnyadsz tán? Lámpád sem ég? Adventi csend van Ébredj! Jön a remény!
2009. december 3., csütörtök
"Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni,mindig jön valaki, akinek a hangja már szabadabban szól és veled énekel. És akkor a te hangod is szárnyalni kezd. Ez a lelkek közötti kapcsolat titka"
Szívek szíve - szívem szíve
Szeretlek
Titokzatos lényed mélyén
Szeretlek
Lelkünk hűs érintése
Selyembársony ölelés
Mély vágyakozás:
Szeretlek
Érted kiáltott szó:
Szeretlek
Boldog vagyok és őrizlek
Bennem vagy, mélyen a szívemben
Szeretlek, szeretlek, szeretlek :) :) :)
Szomorúfűz
A fény változékony, a szél eloltja, a villám meggyújtja, nincs ott egy állandó helyen, mint a ragyogó nap - mégis megéri harcolni érte. Paulo Coelho
Tudod arra gondoltam,
hogy a világ mestere,
mindentudó tanítója az embernek,
akitől, ha nagyon jól figyel
mindent, ami fontos elleshet
a fáktól, a virágoktól,
a tengerektől, a vihartól,
amelyik bármekkora port kever,
úgyis lecsendesedik egyszer,
a mindig megtérő madaraktól,
a víztől, amelyik szenvedve is,
de végül eljut örök hazájába
a végtelen óceánba,
a mértéket ismerő vadállatoktól,
de még az apró kis hangyától is,
a semmivé tűnő felhőktől is,
olyan mester a világ,
mint egy jó tanító,
aki minden titkos tudását,
kincset érő tapasztalását
segítőkészen átadja,
de csak annak, aki figyel rá,
és csak az figyel rá, aki szereti,
talán leginkább a gyerekek,
nekik mondja
a legtöbb igaz meséjét
talán, mert leginkább ők szeretik,
arra figyel az ember szívesen,
akit szeret,
ez nem kötelező tananyag,
csak éppen nélkülözhetetlen az élhető élethez
annak, aki figyel,
nem csak a világ külsejére,
hanem minden rezdülésére,
annak idővel minden titkát elárul,
de mestere és tanítványa egymásnak
két egymást szerető ember
egyszerre mesterei is,
tanítványai is egymásnak azok,
akik szeretik egymást,
a tudás, amit átadnak
nem tanult tudás,
nem iskolában bebiflázott,
inkább, amit még gyerekként
a világtól szemfülesen ellestek, mint zsebbe az üveggolyókat
a kezdetektől összegyűjtöttek,
de amit érdektelenség miatt elrejtettek,
ami ott van elfelejtve az emberben,
ott van a lélek csendjében
várva,
ha egyszer szükség lesz rá,
erre a lenézett gyermeki ismeretre,
akkor talán az egymásnak átadott,
kettő által összegyűjtött tudás, darabokból összerakott térkép lesz,
ami tájékozódni segít,
ebben a labirintussal teli világban
nem hagy eltévedni.
.kaktusz
Ne szólj, szívem már érzi minden rezdülésed, mint az árva szirmok a rájuk szálló méhek szárny-zümmögéseit
benned van mindenem, a csodálatos nyaram, a termő ősz, te vagy minden télben is már, a legszebb tavasz
pillanatnyi hiányod is gyötrő, mint sötét útja egy tévedt bolygónak, mely csillaga nélkül, magányában nem találja helyét
te lettél íme, ki boldoggá teszel, mily nagy öröm, hogy ezt tiszta szívvel, meghatódom kedves, s így könnyet is facsarsz
ne szólj többé, csókjaid add csak, öleléseid, s a szívem hallgasd
Nagy Csaba /Gyémánt/
Történt egyszer, hogy több évi aszály következtében az ország gabona tartalékai kifogytak.
Így tengeren keresztül szállították - más országokból - a kenyérnek való gabonát.
Sajnálatos módon a saját kereskedelmi flottájuk egy hatalmas viharban szinte teljesen a tenger martalékává vált. A kialakult helyzet következményeként az emberek termények magvait is kénytelenek voltak elfogyasztani. Egy alkalommal Olaszországból indult kereskedelmi flotta érkezett rövid időre a kikötőbe.
Ahogy Miklós püspök tudomására jutott, hogy a hajórakománya búza, azonnal a helyszínre sietett, és elkezdett alkudozni a rakomány megvásárlására, annak ellenére, hogy az áru végcélja teljesen más volt.
Hosszas alkudozás végén a kereskedők kötélnek álltak, miután Miklós dupla áron megvette a hajó rakományát és megígérte nekik, hogy néhány hét késéssel ugyan, de elérik a célállomásukat, szállítóeszközük ismét tele lesz gabonával és az értékesített búza ára is megmarad. A püspök ígérete valóra vált, miközben a helyiek szorgalmas munkájának köszönhetően újra épült a saját kereskedelmi flottájuk. Majd ítéletidővel sújtott évszak köszöntött be, minek köszönhetően a tengerészek nem mertek útnak indulni.
Miklós püspök a hajósok élére állva, több alkalommal is sikeresen megtette a flotta a rakománnyal teli utat. Az aszályos évek alatt - a későbbiekben Szentté avatott - püspök vagyonának jelentős részét az ország népének az étkeztetésére fordította, akit a későbbiekben a tengerészek védőszentjévé választottak.
Egész életét a szeretet, a gyerekeken, embereken való segítés, velük való törődés jellemezte.
Miklós püspök, aki hosszú éveken keresztül, neve napjának elő estéjén minden gyereket különbféle édességgel ajándékozott meg. Legendáját a föld legtöbb országában mai napig őrzik - még ha módosításokkal, változtatásokkal is de Szent Miklós szelleme, a szeretet és jótétemények a mai Mikulás mozgatója.
