... és a kezed végigsimított fáradt arcomon és a pillanat végtelenbe nyíló ölében aranyszoborrá merevedett az idő és miénk volt a perc és burokba vont kettőnket az univerzum millió-millió évszázada vont burokba kettőnket millió és millió évszázadra és akkor két gyémánt kék szikrával szórta tele a tavaszi délutánt és megpihent vállunkon minden százszínű pirinyó pillangó - szemrebbenésünk és egy mozdulatod ragyogta örökké a drága percet mikor a kezed végigsimított fáradt arcomon és a pillanat végtelenbe nyíló ölében aranyszoborrá merevedett az idő és miénk volt a perc melyet egy mozdulatod ragyogott örökké mikor a kezed végigsimított fáradt arcomon ott a pillanat végtelenbe nyíló ölében...

Nagy Gábor Miklós