Van, mikor dől a fal,
mi felépült,
éppen rám zuhan…
nem segít a perc,
nem lök el a semmipillanat.
Állok, földhöz kötötten,
mint ledöbbent áldozat,
ki tudja, miért nem mentem,
mi belőlem megmaradt.
Mellemre nehezül az óra,
s nyúlik át, olykor egész napokra…
Kezed kell!
Szívednek súlya,
hogy letolja rólam a bánatot,
keserűn rám tapadt árnyhoz
kell a vágyad,
melynek tárgya én vagyok…
1 megjegyzés:
...köszi, hogy feltetted.
Kívánok sok szépet Neked, még ha így ismeretlenül is.
Üdvözlettel:
Mirian
Megjegyzés küldése