Most a kunyhóból kiléptem,
kedvesemtől távozom,
halkan dobban tompa léptem,
körben mély, sötét vadon.
Luna kél tölgyből, bozótból,
jöttét szellő hirdeti,
nyírfák lombja földre bókol,
édes tömjént hint neki.
Hogy csodálom ezt a széles,
hűvös nyári éjszakát!
Mindaz, amint élni édes,
szívünk mélyét járja át.
Bírhatatlan gyönyör árad;
mégis, égi boltozat,
tartsd meg száz ily éjszakádat
egyért, mit a kedves ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése