2010. június 22., kedd

Kovács Erika: Csak ölelj át...


Összeolvadnál-e velem
a selymes fű rejtelmében?

Hajolnál-e rám,

hogy érezd bőröm illatát?


Szeretnéd-e látni szememben

mindig a vad tüzet,
és letennéd-e

szívembe szerelmed?


Akarod-e, hogy sóhajom
érted szálljon?

Lennél-e velem

akkor is

ha már nem bírom,
és szemeimmel
hiányod sírom?

Amikor kócosan lézengek

körbe magamon,
vagy
ha csak a Világ fáj nagyon?
Akkor is akarod?

Csókolnál-e napfényt
lelkemre
esős időben,

és kucoroghatnék-e az
öledbe,
ha félek a sötétben?

És mondd, elvinnél-e
az ismeretlen
Végtelenbe, Kedvesem?

Ne válaszolj, kérlek...
...csak ölelj át
Magaddal,
és hagyd,
hogy higgyem: ...

egyszer fogom tudni, hol is az a Végtelen...

Nincsenek megjegyzések: