2010. november 20., szombat

Vagyok




Vagyok

szórt fénysugár,

mely

gyengéden átöleli

porszemnyi

életed;

a fájó, szürke

sodródásban

köréd ragyogva,

harmattá varázsolom

ki nem ejtett

könnyedet


Vagyok

csendes odúja

vándorló, vihar tépte

lelkednek,

s a helyet,

hová fejed hajtod,

levendula

álmot hozó,

édes illatával

hintem meg


Vagyok

néma és láthatatlan,

mégis,

tőled elmozdíthatatlan;

elbújok

a lépteid nyomában,

s emellek észrevétlen

- nem süllyedhetsz el a sárban


Vagyok

melegség, mely

megszelídíti a napod,

sugárzó fényemmel

ha kell,

én megenyhítem

a fagyot

s tüdődbe oly tiszta

levegőt adok,

mely felfrissíti

elgyengült

élet-akaratod


Vagyok

lendület,

hogy élj, s remélj…

mert élni kell!

Olyan hittel,

mely önmagadtól

nem tántoríthat el


Vagyok…

mert

nem csak magamért,

érted is lennem kell…



Arany-Tóth Katalin

Nincsenek megjegyzések: