A magányos ág dala:

Magamban állok.

A lenyugvó nap tüze

vigasztal engem.

A rejtett templom dala

Nehéz utam volt,

de most végre bölcs falak
közt meditálok.

Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre? Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz. Olyan terheket ró rád, meggebedsz. Aztán megint ad. Elvesz, ad.

Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még...?

/Schaffer Erzsébet/

Néha csend tölti be a szívet és a lelket, ha a zajos világ meghátrál és megengedi, hogy ráleljünk a békére.

Olyan rövid ez a pihenő!

Becsüld meg a pillanatot!
/Pam Brown/

Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ.
Szeretném, ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív, mely megszakad.
Szeretném, ha látnád, hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket a sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
És végül szeretném, ha már ráncok borítják arcunkat, azt lássam, életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb!

/Takács Péter/

Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel.
Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újra
felgyújtani ezt a belső fényt.

/Albert Schweitzer /

Almási Gábor: Ábránd

Ha itt lennél most,
Magamhoz ölelnélek,
Érezni,
Hogy áramlik ereidben véred.
Vagy hozzád sem érnék,
Csak figyelnélek.

Szabolcsi Zsóka: Ébredező

Ébredő lepke száll kezemre,
nem merek sóhajtani sem.

Éledő lélek szól szívemhez,
s nem merek óhajtani sem.

A pillangó pillanatokban él,

nem években,

ezért van ideje.

/Rabindranath Tagore/

Az idő múlása
Hulló levelek! Számoljátok a napot míg jön a tavasz…
Egyedül-Veled
Őszi estéken hármasban ülünk együtt: a csend, Te, és én.
Nyár vége
Földre lehulló aranysárga levelek. Már elmúlt a nyár…
Nász
Kis tavam tükrén aranyhalak táncolják esti nászukat.
Hajnali zápor
Hajnali zápor lemossa ablakomról az éj sötétjét.

Egymásba ért Haikuk

bekopogtatnak
egymás lelke ajtaján
képmásuk szemben

egymásba érve
vajon ki lépett kihez
megfejthetetlen


ajak-ajakon
csókol éteri dalban
repülő érzés


egymást simítják
édent ajándékozó
keleti szélben

Áldásosztó Haikuk

álmunkat áldom
szívbe vésem holnapunk
létünk eget ér


áldd meg most uram
gyengéden a lét lábát
járja az utat


dalom elküldöm
szédülve száll kettőnkért
a világ bennünk


sorsom te mondod
formálsz lüktető szóval
életképessé