2009. július 11., szombat


Csók az esőben

Este volt... Nagy sötétség már...
Az eső esett... Az út tiszta sár.
És mi mentünk, mentünk hazafelé...
Az eső esett... Már eláztunk eléggé.

Mindkettőnk haja csupa víz volt.
Én ránéztem, s csak mosolygott...
Pedig fázott... Fázott a hidegben.
A hidegben, az esőben, a sötétben.

De én ott voltam... Mellette voltam.
S melegítettem testét, ahogy tudtam.
Pedig fáztam... Én is fáztam a hidegben.
Még sem érdekelt, csak ne fázzon az esőben.

Hozzám bújt, megölelt, s én is megöleltem.
Eddig éreztük az esőt... De már nem...
Az eső megszűnt létezni, s minden más.
Nem éreztük már a hideget, csak egymást.

S mikor hideg, fázós ajka ajkamhoz ért.
Megszűnt minden... Minden, mi idő és tér.
Egy pillanatra elhagytuk e sötét helyet...
De véget ért a pillanat. Ismét sötét lett.

Az eső újból eleredt... És csak esett...
Csend volt, de az eső megtörte a csendet.
És mi mentünk, mentünk hazafele a hidegben...
De melegített minket egy érzés... A szerelem...

Nincsenek megjegyzések: