Pihenni vágyom csendes völgy ölén, Hol kis madárka csókot int felém. Feledni bút örökre itt tudok, Hol kis patak fülembe dalt susog.
Virág, bokor oly édesen beszél, A kis madár egy régi dalt regél: Örökre víg, örökre boldog az, Kinek szívében él a szép Tavasz.
Tavasz fecskéje, szállj szívembe hát, Dalold el ott a boldogság dalát. Dalold el, oh, a legszebb éneked, Hadd éljek újra gyermek éveket!
Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz. Wass Albert
... és a kezed végigsimított fáradt arcomon és a pillanat végtelenbe nyíló ölében aranyszoborrá merevedett az idő és miénk volt a perc és burokba vont kettőnket az univerzum millió-millió évszázada vont burokba kettőnket millió és millió évszázadra és akkor két gyémánt kék szikrával szórta tele a tavaszi délutánt és megpihent vállunkon minden százszínű pirinyó pillangó - szemrebbenésünk és egy mozdulatod ragyogta örökké a drága percet mikor a kezed végigsimított fáradt arcomon és a pillanat végtelenbe nyíló ölében aranyszoborrá merevedett az idő és miénk volt a perc melyet egy mozdulatod ragyogott örökké mikor a kezed végigsimított fáradt arcomon ott a pillanat végtelenbe nyíló ölében...
Nagy Gábor Miklós
"Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.
A felejtés óceánja
A halál és az újjászületés körforgása által minden feledésbe merül. A nevek, arcok, helyek, élmények, érzések homályba vesznek. Valójában nem vesznek el, csak egy kis időre - egy emberöltőnyire -háttérbe szorulnak. Hogy miért? Mert túl sok, túl nehéz lenne a múlt, nem bírnánk el a súlyát. A születés által új dimenziók tárulnak elénk, életünk új értelmet nyer, lelkünk új testet ölt. Bár korábban meghatároztuk, mégsem tudjuk pontosan merre visz az utunk, milyen emberekkel találkozunk majd. Mindannyiunknak megvan a helye és a dolga a világban, s őrangyalaink (felettes énünk) segítenek abban, hogy a helyes ösvényen maradjunk.
Szerelem a halálon túl
A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy ők ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.
Az (újra) találkozás
Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Déja vu. Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a déja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörő emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.
Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?
Elsősorban a vonzódás erejéből. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.
A karma törvénye
Tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik. Ezzel egyidejűleg látásunk kitisztul és ha valóban megoldottuk feladatunkat, karmánk magától feloldódik, szellemünk magasabb szintre emelkedik.
"A szeretet, amely véget ér, csak a szeretet árnyéka. Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli."
Deres rét fölött hófelhõk lebegnek. Éj. A hold is reszket.
Szomorúfűzfa zúzmaracsipkében vár tél-szeretõre.
Friss hóesésben, táncoló pelyhek között én is táncolnék!
Szabolcsi Erzsébet Gyöngyvirág
2010. január 13., szerda
A titkomat nem kérdezed, magyarázat a két kezed, ki léteddel a létet magyarázod, egyszerre hallgatsz és felelsz: szeretem benned a világot! Márai Sándor
A sors csapásai olyanok, mint a viharos szél. Nemcsak azt akadályozzák meg, hogy bizonyos helyeket fölkeressünk, hanem meg is fosztanak bennünket mindentől, amit magukkal tudnak sodorni. Így aztán olyannak kezdjük látni magunkat, amilyenek vagyunk, és nem olyannak, amilyennek lenni szeretnénk. ... Ha valaki egy nagy házban él, bizonyára nagyon büszke arra a sok szép holmira, amije van. De ha meghallja a tűz pattogását, egy szempillantás alatt el tudja dönteni, mi ér számára a legtöbbet. ... A múlt utáni fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik, és az ember egyszerre csak kíváncsi lesz, mi van mögötte.
Az ember érthetetlen, logikátlan és önző. NEM FONTOS, SZERESD ŐT! Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be. NEM FONTOS, TÉGY JÓT! Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz. NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT! A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik. NEM FONTOS, TÉGY JÓT! A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz. NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES! Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet. NEM FONTOS, ALKOSS! Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek. NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK! A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet. NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!
Egy nap Tenélküled, mint üres utca mely piszokfelhőben nem vezet semerre. Sötét, rút épület arcomba bámul, lélek se mozdul, csak a szél süvít a magány hágóján át.
Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag, hol fű s virág nincs, se bokor, se fa, csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik és feldúlt egébe egy méla napnak.
Egy nap tenélküled végtelen éji táj csillagtalan világa vár bús pironkodást átgyúrni egy nap csodás pompáivá!
Egy nap tenélküled egy süllyedő nap az idő gödrébe hang nélkül, mint óriási moly, amely az éjt repdesvén reménytelen keres fényt
Szeretsz, Kedves? - Szeretlek, Kedves Látsz engem, Kedves? - Látlak, Kedves Értesz engem, Kedves? - Értelek, Kedves Érzel engem, Kedves? - Egyek vagyunk, Kedves Féltesz, Kedves? - Féltelek, Kedves Érintesz, Kedves? - Érintelek, Kedves Tetszem neked, Kedves? - Te vagy a legszebb, Kedves Hiányzom Neked, Kedves? - Nélküled a világ semmi, Kedves Elérhetlek, Kedves? - Itt vagyok, Kedves Énekeljek Neked, Kedves? - Hallgatlak, Kedves Táncoljak Neked, Kedves? - Együtt táncoljunk, Kedves Foghatom a kezed, Kedves? - A tiéd vagyok, Kedves Nézhetem a szemed, Kedves? - Fénye a tiéd, Kedves Szerethetlek, Kedves? - Mindörökké, Kedves Öledbe hajthatom a fejem, Kedves? - Várlak, Kedves Érezhetem az illatod, Kedves? - Érted vagyok, Kedves Imádhatlak, Kedves? - Ember vagyok, Kedves Követhetlek, Kedves? - Együtt megyünk, Kedves Hol a hazád, Kedves? - Ahol te vagy, Kedves
Melyik a házad, Kedves? - Amit mi építünk, Kedves... Mindent elmondtam, Kedves? - Még sok van vissza, Kedves Mosolyogsz, Kedves - Boldog vagyok, Kedves
Sorolhatom őket óraszám, napig, évig?
Kérdéseid oly kedvesek, Kedves sorold hát őket akár végtelenségig.
Van, mikor dől a fal, mi felépült, éppen rám zuhan… nem segít a perc, nem lök el a semmipillanat. Állok, földhöz kötötten, mint ledöbbent áldozat, ki tudja, miért nem mentem, mi belőlem megmaradt. Mellemre nehezül az óra, s nyúlik át, olykor egész napokra… Kezed kell! Szívednek súlya, hogy letolja rólam a bánatot, keserűn rám tapadt árnyhoz kell a vágyad, melynek tárgya én vagyok…
Csak azoktól tanultál, akik csodáltak téged
és kedvesek voltak hozzád?
Nem tanultál fontos leckéket azoktól,
akik elutasítanak téged,
és ellened szövetkeznek?
Walt Whitman
Műveden építs mindennap valamit, mindennap. Néha csak javítsd egy részletét, néha, mikor erőtlen vagy, csak rendezgesd, tedd helyére a rendetlen sorokat és oldalakat. De mindennap építsd egy mozdulattal.
Mellkasodra hajtom fejem. Két karod oltalmazón ölel. Hallgatom a szívverésed, Dobbanásaikra az enyém felel. Szinte ringat a pillanat varázsa, Most csendbe burkolódznak a szavak. Pedig elmondanám, amit azóta érzek, Mióta rám találtál, s én is megtaláltalak. Megmutatnám a szürke hétköznapok, Hogy váltak ünneppé, csak attól, hogy létezel, De csak néma csókokkal érintem az ajkad, S e csókokra a szád csókokkal felel. Hangtalanul öleljük egymást, Csak lélegzetünk zihál, Ahogy tűzként áramol a vérben, Az egyre jobban felkorbácsolt vágy. Úgy érzem a részed lettem, Csak általad létezem, A végtelent is megnyitotta Előttem e Szerelem.
